Uszódi civil szervezetek weboldalának akadálymentesített változata

Polgárőrség Alapszabály

USZÓDI POLGÁRŐRSÉG

EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

(módosításokkal egységes szerkezetben)

2004

 

USZÓDI POLGÁRŐRSÉG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény és a Ptk. szabályai alapján 1991. március hó 2. napján létrehozták a Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesületet.

A Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület alapszabályát az Egyesület 2004. február hó 23. napján tartott közgyűlése módosította, az alábbi alapszabályt fogadta el.

I.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK, AZ EGYESÜLET ADATAI

1. Az Egyesület neve: Uszódi Polgárőrség

2. Az Egyesület székhelye: Polgármesteri Hivatal 6332 Uszód, Árpád utca 9.

3. Az Egyesület működési területe: Uszód község és vonzáskörzete

4. Jogképesség: az egyesület jogi személy, amely önálló ügyintézői szervvel, valamint önálló költségvetéssel rendelkezik.

5. Az egyesület szervei: közgyűlés és elnökség.

II.

AZ EGYESÜLET CÉLJA, FELADATAI

Az Egyesület célja:

A bűncselekmények megelőzése, a vagyonvédelem érdekében önkéntes tevékenységet kifejtő állampolgárok összefogása.

Az Egyesület céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, amelyek segítik az Egyesület eredményes működését és céljainak megvalósítását.

Az Egyesület céljai megvalósításához szükséges anyagi feltételek megteremtése érdekében a jogszabály előírásai szerint gazdasági, vállalkozási tevékenységet folytathat, gazdasági társaságot és alapítványt hozhat létre, ilyenbe tagként beléphet.

Az Egyesület feladatai:

Bűnalkalmak korlátozása, mérséklése, vagyonvédelem javítása, a lakosság biztonságérzetének javítása, ezen keresztül a lakóközösségi kapcsolatok erősítése, a bűncselekmények elkövetését elősegítő körülményekről tájékoztatás a rendőri szervek, intézkedésre jogosultak felé, a bűnelkövetők által kedvelt területeken a veszélyeztetett személyek és vagyontárgyak védelmére járőrszolgálat szervezése.

III.

AZ EGYESÜLET VAGYONA, GAZDÁLKODÁSA

Az egyesület éves költségvetést készít, s bevételeiből, a közgyűlés döntése szerint, önállóan gazdálkodik.

A tagdíjat – az elnökség javaslatára – a közgyűlés állapítja meg.

Az egyesület gazdálkodásáról az elnökség jelentést készít, amelyet elfogadás céljából a közgyűlés elé terjeszt.

Az egyesület működéséhez szükséges bevételeket az alábbiak jelentik:

– tagsági díjak,-

– támogatások,-

– az egyesület gazdasági, vállalkozási tevékenységéből származó bevétel,-

– rendezvények bevételei,-

– egyéb bevételek.

Az egyesület bevételeivel önállóan gazdálkodik, tartozásaiért saját vagyonával felel. Az egyesület tagjai az egyesület tartozásaiért – a befizetett tagdíjakon túlmenően – nem felelnek. Az egyesület vállalkozási tevékenységéből származó bevételnek megállapítását a társadalmi szervezetek gazdálkodási tevékenységéről szóló hatályos jogszabályok alapján végzi.

Az egyesület pénzeszközeit számlán kezeli.

IV.

AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

Az Egyesület tagja lehet az a személy, aki:

– büntetlen előéletű,-

– a vagyonvédelem és a bűnmegelőzés területét támogatja, tevékenységével elősegíti az egyesület munkáját,-

– az egyesület ügyintézői szervével együttműködik,-

– belépési nyilatkozatában vállalja, hogy tevékenyen részt vesz az Egyesület munkájában, elfogadja az Egyesület kitűzései, az egyesületi alapszabályban foglaltakat,-

– fizeti a tagdíjat.

Az egyesület vezetője politikai pártnak vezetője nem lehet.

A tagság önkéntes, a tagok jogai egyenlőek.

Az egyesület tagja nem hivatalos személy, azonban közfeladatot ellátó személy.

A rendes tag felvételéről – írásbeli felvételi kérelme alapján – az Egyesület Elnöksége dönt.

Az Egyesület tagjának jogai:

– részt vehet az Egyesület tevékenységében és rendezvényein, továbbá a Közgyűlés határozatainak meghozatalában, észrevételeket, javaslatokat tehet, véleményt nyilváníthat az Egyesület működésével kapcsolatban;

– a tag ajánlásokat tehet az Egyesületet érintő kérdések megtárgyalására;

– felvilágosítást kérhet az Egyesület tevékenységéről, amelyre az Egyesület 30 napon belül köteles választ adni;

– választhat, illetve választható az Egyesület ügyintéző és képviseleti szerveibe, illetve tisztségeire;

– indítványt tehet a Közgyűlés és az Elnökség napirendi pontjaira;

– betekinthet az Egyesület nyilvántartásába;

a tagok egyharmada írásban ok és cél megjelölésével rendkívüli Közgyűlés és rendkívüli elnökségi ülés összehívását kezdeményezheti,-

az egyesület valamely szervének törvénysértő határozatát a tudomására jutástól számított 30 napon belül a bíróság előtt megtámadhatja.

Az Egyesület tagjának kötelezettségei:

– tag köteles eleget tenni az alapszabályban meghatározott kötelezettségeinek, a tagdíj fizetésnek, a szervezeti fegyelem követelményeinek,-

– az Egyesület Alapszabályát, határozatait betartani, valamint részt venni az Egyesület munkájában, elősegíteni a kitűzött célok megvalósítását,-

– tevékenysége során hatáskörét, a jogszabályok rendelkezéseinek figyelembe vételével betartani,-

– intézkedése során kulturáltan viselkedni,-

– feladata végzése közben figyelemmel kísérni az állampolgárok jelzéseit,-

– anyagi és jogi felelősséget vállalni az egyesületre, annak tagjaira bízott anyagi eszközökért, berendezésekért, ezek állagát megóvni, kizárólag egyesületi célra használni, különös tekintettel a rádiótechnikai berendezésekre, amelyek csak a rendőrséggel, mentőkkel és  tűzoltósággal való kapcsolattartásra használhatóak,-

– védeni, rendeltetésszerűen használni, a jó gazda gondosságával óvni a használatba adott eszközöket,-

– egyesületi feladatok közé tartozó események észlelése esetén azt haladéktalanul jelenteni az elnökségnek, valamint az illetékes hatóságoknak.

Az a tag, aki az előírt határidőn belül tagdíját és egyéb díjait nem rendezi, az évi rendes közgyűlésen tagsági jogait nem gyakorolhatja, a tagsági joga felfüggesztéséről az elnökség dönt, a felfüggesztő határozat ellen a tag a kézhez vételtől számított 15 napon belül fellebbezéssel élhet a közgyűléshez.

Jogok gyakorlása

Az egyesület természetes személy tagjai jogaikat kizárólag személyesen gyakorolhatják.

A jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tagok jogaikat képviselőik útján gyakorolhatják.

A tagsági jogviszony megszűnik:

– a tag halálával,-

– az egyesület megszűnésével,-

– a tag kilépésével,-

– a tag törlésével,-

– a tag kizárásával.

Kilépés

A kilépési szándékot az elnökséghez írásban, legkésőbb december hó 1. napjáig kell bejelenteni. A kilépő tag kilépettnek tekinthető az elnökséghez megküldött lemondó nyilatkozatával, a következő év január hó 1. napjától kezdődő hatállyal. Az elnökség a következő közgyűlésen tájékoztatja a jelenlévőket a lemondott tag személyéről.

Amennyiben a kilépő tag kilépési szándékát december hó 1. napjáig írásban az elnökség felé nem jeleni be, köteles a következő évre esedékes rendes tagdíjat az egyesület felé megfizetni.

Törlés

A tagságból az elnökség törli azt a tagot, aki hat hónapon keresztül, saját hibájából, a tagnak felróható módon elmaradt a tagdíj megfizetésével, s azt az elnökség írásbeli felszólítására, tizenöt napon belül nem rendezi.

A törlés tényéről a tagot írásban értesíteni kell, aki a törlés tényét megállapító határozat ellen 15 napon belül fellebbezéssel élhet a közgyűléshez.

Kizárás

A tagságból az elnökség fegyelmi határozattal, a fegyelmi felelős állásfoglalása alapján kizárja azt a tagot, aki:

– a tagdíj megfizetésen kívül, tagsági, illetve tagsági szolgálati viszonyából fakadó kötelezettségének egy éven keresztül, az elnökség írásbeli felszólítására nem tesz eleget,-

– akit bíróság jogerős és végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélt és a közügyektől eltiltott,-

– aki magatartásával méltatlanná vált az egyesületi tagságra.

A törölt, valamint a kizárt tag a kizárással kapcsolatos határozat ellen, a kézhez vételtől számított 15 napon belül az egyesület közgyűléséhez fellebbezéssel élhet.

A tagsági viszony megszűnése nem mentesíti a tagot a tagsága idején keletkezett és tagsága időtartamára vonatkozó kötelezettségek teljesítése alól.

Az elnökség tagjainak törlési, kizárási, fegyelmi ügyében a közgyűlés dönt.

V.

AZ EGYESÜLET SZERVEZET ÉS MŰKÖDÉSÜK

Az Egyesület szervei:

1. Közgyűlés

2. Elnökség

Az egyesület jogi személy, saját nevében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat.

Az elnökség tagjává a közgyűlés csak azt az egyesületi tagot választhatja, aki magyar állampolgár, vagy magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár, büntetlen előéletű, büntetőeljárás hatálya alatt nem álló, 18. életévét betöltött személy, aki nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától.

1. Közgyűlés:

A közgyűlés az egyesület legfőbb szerve, amelyet a tagok összessége alkotja. A közgyűlést évente egyszer, minden évben január hónapban esedékes időpontra össze kell hívni a hely, az időpont és a napirendi pontok közlésével. A tagnyilvántartásban szereplő tagok részére meghívót kell kiküldeni legalább tíz nappal a közgyűlés időpontja előtt. A közgyűlési meghívóban közölni kell azt az időpontot, amelyben a megismételt közgyűlést meg kell tartani, ha az eredeti időpontban megtartott Közgyűlés nem határozatképes.

A megismételt közgyűlés a meghívóban közölt napirendi pontok körében a jelenlevők számára tekintet nélkül határozatképes. A közgyűlés összehívását írásban kérheti a tagok egyharmada a cél és az ok megjelölésével, ebben az esetben az elnök harminc napon belül köteles összehívni a közgyűlést.

A közgyűlést össze kell hívni:

– ha a tagok egyharmada cél és az ok megjelölésével írásban kéri ezt,-

– ha az elnökség rendkívüli közgyűlés összehívását tartja szükségesnek,-

– ha a felügyeleti szerv a közgyűlés összehívását elrendeli.

A közgyűlés összehívása az elnök feladata.

A közgyűlés határozatképes, ha azon a tagok teljes tagságának több mint a fele jelen van.  A határozatképtelenség miatt elhalasztott közgyűlés változatlan napirend mellett határozatképes a megjelent tagok számától függetlenül.

A közgyűlés üléseit az elnök vezeti. Az elnök a közgyűlés levezetésével mást is megbízhat.

A közgyűlésről jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök és két, a közgyűlés által megválasztott tag hitelesít.

A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

– az egyesület megalakulásának, feloszlásának, más egyesülettel történő egyesülésének a kimondása,-

– az alapszabály elfogadása és módosítása,-

– tisztségviselők megválasztása és visszahívása,-

– tagdíj mértékének megállapítása,-

– költségvetés és az elnökség éves beszámolójának elfogadása,-

– döntés minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a közgyűlés hatáskörébe utal.

A közgyűlés határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Minden tagnak egy szavazata van. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

A jelenlévő tagok kétharmados szótöbbsége szükséges:

– az alapszabály elfogadásához, módosításához,-

– az egyesület feloszlásához, más egyesülettel történő egyesülés kimondásához,-

– a tag kizárásával kapcsolatos határozatához,-

– az egyesület elnöke és elnökségi tagjainak megválasztása kérdésében.

A tisztségviselők megválasztása titkos szavazással történik. Megválasztottnak azt a személyt kell tekinteni, aki az érvényes szavazatok több mint felét megszerezte. Amennyiben a jelöltek közül valaki nem kapja meg az érvényes szavazatok több mint felét, abban az esetben a tisztségre jelölt két legtöbb szavazatot szerzett személy között újabb szavazást kell tartani.

A megismételt szavazás győztese a legtöbb szavazatot kapott személy lesz.

A közgyűlés ülései nyilvánosak. A tagok szótöbbséggel hozott határozattal a nyilvánosságot kizárhatják, ha valamely egyesületi tag jogos magánérdekének védelme vagy közérdek ezt szükségessé teszi.

Az elnök a közgyűlésre tanácskozási joggal meghívhatja állami, társadalmi, gazdasági szervezetek, állami tűzoltóság és magánszemélyek képviselőit.

2. Elnökség

Az 5 tagú elnökség két közgyűlés közötti időszakban – a kizárólagos hatásköröket kivéve – gyakorolja a közgyűlés hatáskörét, irányítja az egyesület működését. Az elnököt és az elnök- ség tagjait – elnök helyettes, titkár, 2 tag – a közgyűlés választja meg tagjai sorából 5 éves időtartamra.

Az elnökség szükség szerint, de évente legalább kétszer rendes ülést tart.

Rendkívüli ülést kell összehívni, ha ezt:

– az elnökség tagjainak legalább egyharmada az ok és a cél megjelölésével írásban kéri,-

– az elnökség szükségesnek tartja.

Az elnökséget az elnök írásban hívja össze. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha a tagok az ülésről legalább tíz nappal az ülés időpontját megelőzően írásban értesülnek, és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak.

Az elnökség ülései nyilvánosak.

Az elnökség határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Határozatképtelenség esetén legkésőbb 30 napon belül az elnökséget ismételten össze kell hívni. Határozatképtelenség miatt ismételten összehívott ülések is csak akkor határozatképesek, ha azokon legalább 4 elnökségi tag jelen van. Az elnökség üléseire – annak tárgykörére figyelemmel – esetenként további tagok hívhatók meg.

Az elnökség elnöke az egyesület elnöke.

Az elnökség feladata és hatásköre:

– tagsági viszony keletkezésével és megszűnésével kapcsolatos eljárás,-

–           közgyűlés összehívásával, működésével kapcsolatos előkészítő és a közgyűlés munkáját elősegítő szervező tevékenység,-

–           az egyesület gazdasági tevékenységével kapcsolatos döntés előkészítő munka, az éves programok, költségvetés megvitatása és közgyűlés elé terjesztése,-

– személyzeti munka irányítása, az elnökség egyes tagjai szakfeladatainak meghatározása, az egyesületi feladatok megszervezése,-

– az egyesület nyilvántartásainak vezetése,-

–           az egyesület munkavállalóival való szerződéskötés, felettük a munkáltatói jogok gyakorlása, amelyet az elnökség átruházhat az elnökre,-

– az egyesület munkavállalói munkabérének meghatározása,-

– a tagok, munkavállalók jutalmazásának megállapítása,-

– tisztségviselők, ügyintézők beszámoltatása,-

– az egyesület tagjának kizárásával kapcsolatos eljárás,-

– a közgyűlés által megállapított költségvetési keretben, a közgyűlés által megállapított körben gazdálkodás az egyesület vagyonával, ekörben a költségvetés egyes rovatai közötti átcsoportosítás lehetőségével,-

– kapcsolattartás a rendőrség, tűzoltóság, mentők és egyéb szervezetek képviselőivel,-

– minden olyan eljárás, amely nem tartozik a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe, és amelyeket az elnökség hatáskörébe ruház át a közgyűlés.

Az elnökség végrehajtja a közgyűlés határozatait, a mindennapi feladatok teljesítése során az alapszabály rendelkezései szerint eljár.

Az évi rendes közgyűlésen beszámol az előző évi rendes közgyűlés óta végzett munkájáról.

Az elnökség határozatképes, ha tagjai közül legalább hárman jelen vannak.

Az elnökség határozatait szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

Az elnökség tagjai tiszteletdíjban és költségtérítésben részesülhetnek.

Az egyesület elnöke és az elnökhelyettese 18. életévét betöltött személy, akik együttesen jogosultak rendelkezni az egyesület bankszámlája felett.

Az elnökség tisztségviselői

a.) elnök

Az egyesület elnöke vezeti és szervezi az elnökség munkáját, képviseli az egyesületet, tevékenységével a közgyűlésnek felelős.

Az elnök feladata és hatásköre:

– az egyesület tevékenységének irányítása,-

– a közgyűlés összehívása, határozatainak ellenjegyzése, közgyűlésen való elnöklés,-

– döntés és intézkedés az elnökség ülései közötti időszakban az elnökség hatáskörébe tartozó kérdésekben,-

– a közgyűlés és az elnökség által hozott határozatok és állásfoglalások végrehajtásának irányítása és ellenőrzése,-

– kapcsolattartás más társadalmi és érdekképviseleti szervezetekkel,-

– az elnökség munkájának irányítása,-

– az elnökség üléseinek összehívása, vezetése, elnökségi ülésen való elnöklés,-

– az egyesület képviselete,-

– intézkedés és döntés a hatáskörébe utalt ügyekben,-

– az ügyintéző apparátus vezetése,-

– utalványozási jog gyakorlása, elnök helyettessel együttes bankszámla feletti rendelkezés,-

– munkáltatói jogok gyakorlása,-

– beszámoló tevékenységéről az elnökségnek,-

– az ügyek meghatározott csoportját az elnökség más tagjaira ruházhatja,-

– megbízza az elnökség egyes tagjait az egyesület eseti képviseletével,-

– eljár a titkár ellen indult fegyelmi ügyekben,-

– minden olyan feladat ellátása, amelyet jogszabály az elnök hatáskörébe utal.

b.) elnök helyettes

Hatásköre és feladata:

– az elnököt távollétében helyettesíti. Helyettesítés esetén teljes joggal képviseli az egyesületet, és gyakorolja az elnök jogait,-

– az elnökkel együttesen rendelkezik az egyesület bankszámlája felett.

c.) titkár

Hatásköre és feladata:

– megszervezi, irányítja és ellenőrzi az egyesület szakmai tevékenységét,-

– végrehajtja és végrehajtatja az elnökség határozatait,-

– előkészíti a közgyűlést, az elnökségi üléseket,-

– első fokon eljár a fegyelmi ügyekben,-

– vezeti és rendben tartja az egyesület irattárát,-

– előkészíti az éves költségvetés tervezetét, vagyonmérleget, éves zárómérleget készít, ezeket az elnökség, majd a közgyűlés elé terjeszti,-

– ellátja az egyesület pénztárosi feladatait,-

– intézi az egyesület gazdasági ügyeit, az egyesület vagyoni helyzetéről az elnöknek, valamint az elnökségnek rendszeresen beszámol,-

– pénz- és vagyonkezelésről a hatályos jogszabályoknak megfelelő könyvelést, nyilvántartást vezet.

A titkár, mint fegyelmi felelős első fokon eljár az egyesület tagjainak fegyelmi ügyeiben.

Fegyelmi vétséget követ el a tag, ha tagsági viszonyából fakadó kötelezettségét, szolgálati kötelezettségét vétkesen megszegi.

Fegyelmi vétséget elkövető taggal szembeni fegyelmi büntetések:

– megrovás,-

– jutalom még ki nem fizetett összegének csökkentése, megvonása, illetve legfeljebb 3 évre kizárás a jutalmazásból,-

– kizárás indítványozása.

Fegyelmi vétség felmerülése esetén eljárását 15 napon belül köteles megkezdeni, a fegyelmi eljárás alá vont tagot és az egyéb érdekelteket – jegyzőkönyv vezetése mellett – meghallgatni és újabb 15 napon belül köteles azt befejezni, határozatot hozni.

A titkár fegyelmi vétség felmerülése esetén köteles tájékoztatni az elnökséget és az érintett tagot, s az eljárás befejezését követően, a határozatot haladéktalanul köteles közölni az elnökséggel, valamint a fegyelmi eljárás alá vont taggal. A határozatban foglaltakkal szemben az érintettek 30 napon belül fellebbezéssel élhetnek a közgyűléshez.

Az évi rendes közgyűlésen a fegyelmi ügyekre vonatkozó éves tevékenységéről köteles beszámolni a közgyűlésnek.

d.) elnökségi tagok (2 személy):

Feladatuk és hatáskörük:

– az egyesület új eszközeinek beszerzése, a meglévő eszközök felújításának, karbantartásának, javításának megszervezése, ellenőrzése, irányítása,-

– a feladatok megszervezése,-

– az egyesület eszközeinek őrzése, tárolása,-

– eszközök műszaki és technikai állapotának megfelelően új eszközök beszerzésének indítványozása.

VI.

AZ EGYESÜLET MEGSZŰNÉSE

 

Az egyesület megszűnik:

– ha a közgyűlés az egyesület feloszlását kimondja,-

– ha feloszlatják,-

– ha más szervezettel egyesül,-

– ha az egyesület szétválik,-

– ha megszűnését megállapítják.

Az Egyesület megszűnése esetén – a hitelezők kielégítése után megmaradó – vagyonáról a közgyűlés rendelkezik, felszámolóként az egyesület volt titkára jár el.

VII.

AZ EGYESÜLET FELÜGYELETE

Az egyesület működése felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség látja el.

VIII.

VEGYES RENDELKEZÉSEK

Az egyesület a mindenkor érvényes jogszabályok alapján más egyesületekkel együttműködést köthet, társadalmi szervezetek szövetségébe léphet. A szövetségébe való belépésről, az abból történő kilépésről a közgyűlés dönt.

A jelen, módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapszabályban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv, az 1989. évi II. törvény, valamint a mindenkor hatályos egyéb, az egyesületekre vonatkozó jogszabályok irányadóak.

Az egyesület alapszabályának módosítását, a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt a 2004. február hó 23. napján tartott közgyűlés fogadta el.

Kelt: Kalocsán, 2004. július hó 23. napján.

 

 

Vén Ignác                                                           Südi István

elnök                                                            elnök helyettes